Ezen az oldalon a teljesség igénye nélkül szeretnénk vázolni azokat a  kérdéseket, amelyek a gyógyító nevelés elveinek megismeréséhez szükségesek. E témakör részletes és pontos bemutatása egyébként ilyen röviden nem is lenne lehetséges, hiszen tudjuk, hogy azok a szakemberek akik ebben a munkában részt vesznek, hosszú-hosszú éveken keresztül tanulva és gyakorolva sajátítják el a hivatásuk végzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

A HOZZÁÁLLÁS

„El sem tudják képzelni, hogy mennyire lényegtelen az, hogy egy tanár vagy nevelő mit mond, vagy mit tesz, ha összehasonlítjuk annak a fontosságával, hogy milyen ember is ő.” Rudolf Steiner

A gyógyító nevelésnek egy fontos kiindulópontja az, hogy hogyan tudjuk a személyiségben jelentkező differenciákat megítélni és elfogadni. Az akarat, hogy felfedezzük minden gyermekben a belső értékeket és a sérülés jelentését, ezen a területen alapvető fontosságú. Ebben segítségül lehetnek az emberi egyenlőségről szóló ideák és a nem ítélkezésen alapuló életszemlélet. Ebben az esetben ugyanis képesek vagyunk a sérült gyerekkel, mint egy önálló lénnyel találkozni, akinek megvan a saját élete, a saját testi felépítése és szociális, kulturális környezete. Ezért nem mindegy, hogy egy gyereket idiótának vagy értelmi fogyatékosnak tekintünk, vagy pedig úgy fordulunk hozzá, mint akinek különleges tanulási problémái vannak és speciális segítségre szorul. Az elsődleges hozzáállás a gyógyító nevelésben az együttérzés, ami elvezet oda, hogy  felébred  akaratunk a segítésre. Az együttérzés ebben az esetben nem jelentéktelen dolog, hanem egy kicsivel több, mint, amit az empátia és az aktív együttműködés együtt jelent.

R. D. Laing megfogalmazása szerint a gyógyító nevelés „nem más, mint a másik ember gyakorlatának a gyakorlása”. A gyakorlatban a fogyatékos gyermekek szülei, nevelői  és tanárai korlátokat fedezhetnek fel az ilyen gyermekek szükségleteinek megértésében és kielégítésében, és felmerül az a kérdés is, hogy képes-e az ember egy ilyen különleges gyermek kívánságait megérteni? Az ember kétségekkel és bizonytalansággal szembesül ilyenkor. Meg van bennem a bátorság, hogy segítsek? A gyógyító nevelés, ezt a fajta érdeklődést, belemerülést és bátorságot kívánja meg. Ugyanis „nem leszel képes segíteni addig, amíg el nem határozod, hogy belépsz erre az ismeretlen területre, ahol előre nem tudhatod, hogy tudsz-e majd segíteni.” Ez a dilemma megjelenik az emberben a munka kezdetén, de tudatában kell lenni annak, hogy folyamatosan mindig jelen is lesz, mert a nevelő, tanár sohasem lehet biztos abban, hogy mivel szembesül a jövőben. A gyakorlaton, a tapasztaláson, a kutatáson és az önismeret fejlesztésén keresztül válik csak képessé az ember a változásra és  gyógyító munkájának fejlesztésére.

AZ OTTHON

A Camphill intézetekben a gyerekek több egymástól különálló családi házban élnek. Általában  10 sérült gyermek él egy házban 2-3 fős szobákban. Minden házat egy úgynevezett  házszülő-pár irányít, akik saját gyermekeikkel együtt itt élik teljes életüket. Ezekben a házakban a sérült gyerekkel együtt élnek azok a szakemberek is, akik a gyógyító nevelésben részt vesznek, az orvosok, tanárok, terapeuták és nevelők. Ezért használják a Camphillekre a közösség fogalmát, mert minden egyes ház, olyan emberek közössége, akik önként vállalták életük fő feladatául a sérült gyerekek és felnőttek gyógyítását és nevelését. Minden itt élő gyermek és felnőtt  életének ez a ház a legfontosabb területe. Ez az otthona. A házakban folyó munka a legfontosabb a gyermekek fejlődését szolgáló gyógyító nevelésben, ezért rendkívül nagy jelentősége van a megfelelő  életkörülmények kialakításának.

A legfontosabb dolog, hogy olyan életet és környezetet alakítsunk ki a fogyatékos gyerekek számára, ahol szívesen látottnak érzik magukat. Ehhez hozzájárul az otthon berendezése, amely speciális igényeiknek megfelelő, valamint a rendezettség, a tisztaság és az állandóság. Ehhez kapcsolódóan Manfred Schmidt-Brabant egyik 1999-es előadásából idézek egy részletet. Ugyanis ebből az előadásból nagyon fontos információkat kaphatunk, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy megismerjük, melyek azok a munkaterületek, otthoni feladatok, fontos elvek, amelyek a gyógyító nevelésben nagy szerepet kapnak.

„Az ember élete alapvetően három területen zajlik: munka, jelen esetben az iskolai oktatáson való részvétel, a szabadidő és az alvás. A szabadidőt az ember főleg az otthonában tölti. Erre az otthoni területre, a szabad játéktérre, amiben az ember visszatalálhat saját magához, olyan időtartam jut, amely mintegy kétszer olyan nagy, mint a  munkaidő. Az otthoni területet, ha közelebbről szemügyre vesszük, sokszínűség jellemzi. Minden, ami az emberléthez tartozik, ide számít és megköveteli a maga kimért helyét. Gondoljunk a táplálkozás, a higiénia, a tisztálkodás testi szükségleteire, és a testi területen másoknak szükséges segítségnyújtásra, mint például a gyermekek esetében. Másik oldalról ott vannak az ember kulturális szükségletei: minden, ami  őt a szellemi munkával összeköti, legyen az továbbképzés, ismeretbővítés, vagy legyenek azok a művészi elemek. Közöttük helyezkedik el a lelki tevékenységek széles területe, mint  a beszélgetés, a játék, a civilizációs kapcsolatok. Ez az otthoni terület az embernek az a munkaterülete, amelyben felelősséget visel, és ez a felelősség rendszerint a háziasszony, a családanya feladata. Óriási jelentősége van ennek a területnek, mert mennyi emberi anyag és erő invesztálódik bele folyamatosan, és közben mennyire kevéssé vesszük észre ezt a tényt. Milyen kevéssé van tiszta képünk és fogalmunk erről a területről, erről a tevékenységi térről, a háztartásért felelős személy foglalkozásának képéről. Pedig ez az ami jelentősen befolyásolja, hogy hogyan alakulnak az emberi életek, hogyan kerülünk abba a helyzetbe, hogy feladatainkat és dolgainkat emberként felvegyük és megvalósítsuk.

Hogy állunk annak az embernek a képével, akinek mindezek megteremtése a feladata? Miért kezeljük egy orvos, egy mérnök felelősségét másként, mint annak a családanyának, háziasszonynak a felelősségét, akinek tevékenysége éppúgy, mint az orvosé, emberi hatásokat vált ki? Hogyan lehetséges az, hogy emberek ezen a nagyon fontos, intim területen tevékenykedhetnek anélkül, hogy behatóbb „előkészítésen vagy iskolázáson” mentek volna keresztül?

Ez az a tevékenységi terület, amelyre évszázadokon át többnyire az asszonyok ügyeltek és ők voltak felelősek érte. Legelőször a barlangokban, majd kunyhókban, vályogviskókban, a középkori városi épületekben és egészen napjaink lakótelepi lakásáig. Ezt a tevékenységet a múlt erői, ösztönök, szokások tartották fenn és táplálták, amelyek az egyes elemeket megfelelő viszonyba rendezték. Ezek az életösztönök alakították a mindennapokat, ahol mindennek meg volt a maga helye, a tápláléktól a tisztálkodáson és renden, a játékon, a társadalmi kapcsolatokon keresztül a belső pihenés területéig.  Ezek az erők kitartottak  századunkig. Aztán hirtelen fogyni kezdtek és ez a fogyási  folyamat ma egyre növekvő mértékben folytatódik. A család a XIX. században még egy teljesen átlagos szervezet volt. Majd az ösztönök által hordozott háztartásvezetés összeomlásának kezdetével, amely pl. abban nyilvánult meg, hogy az anyák már nem boldogultak spontán módon a gyermekeikkel, elindult egy párhuzamos fejlődés, amely a XX. század folyamán egyre intenzívebbé vált: a házimunka elgépiesedése.

Egyre több tevékenység, amelyet korábban a háziasszony a két kezével végzett, és amitől a tevékenység átszellemiesült, átlelkesült tűnt el teljesen. A konyhában a készételek vagy a félkész konzervek kerültek előtérbe vagy a takarítási és tisztítási munkákat egyre növekvő mértékben gépek és már nem az emberek végezték. Ha még egy pillantást vetünk a fent leírt előző századi háztartásra, akkor egy olyan szervezetet látunk, amelyet egészen áthat az emberi tevékenység. Ez a tevékenység napjainkban egyre inkább háttérbe szorul és helyette az elektromosság kerül az előtérbe. Ott, ahol korábban a tevékenység által a folyamatok „emberiek” voltak, most finom fémszálakként a gépek, szerkezetek és elektromos vezetékek húzódnak. A technika betörése utáni állapotban már nem tudott fejlődni az az ösztönös tudat, ami addig a házimunkát hordozta. Már nem tudtak bánni vele és azok az elemek melyeket eddig összetartott, most szétestek. Ez nyilvánul meg jelenünk teljesen tönkrement lakás-, élet- és családi körülményeiben. A lelkiekben végbemenő pusztulás már olyan   erőteljessé vált,  amelyeket többé már a mai ember sem bír el és így az előző évszázad emberhez méltó család modell markáns ellenképéhez jutottunk. Az utóbbi 10, 20, 30 évben egyre inkább tudatosult az otthonért felelős személy alkalmassági területének összeomlása. Az összeomlás tulajdonképpeni alapja abban a tényben keresendő, hogy azt a foglalkozást, amely az emberi létezés teljes mivoltát átölelő területre terjed ki, már nem az ösztönökből, hanem csakis a megismerésből lehet létrehozni. Ebből adódik az a feladat, hogy egy új foglalkozás körvonalait kell felvázolni. Meg kell tanulni tudatosan megismerni, hogy melyik elemeket kell a háztartásban összehozni ahhoz, hogy az otthonokban olyan légkör keletkezhessen, amelyben az emberek saját egyéniségüknek megfelelő emberek lehetnek, amelyekben igazi szabad tér kerül minden családtag számára úgy kialakításra, hogy az  megélhető legyen.

Ebben az összefüggésben a fogyatékos gyermekeknek és felnőtteknek különleges jelentőségük van, mivel ők nem olyan leforrázottak, nem olyan robosztusak, nyersek, mint mi, akik a ritmustalan étkezéssel vagy a háztartásban található ellentmondásos elemekkel már meg tudunk birkózni.

A fogyatékos ember számára az egyes tényezők meghatározó elemekké válnak, és minél erősebb a fogyatékossága, annál érezhetőbben ki van szolgáltatva. Annál tudatosabban kell bánni az eszközökkel, amelyek számára a környezetből tartást adnak, legyenek azok akár az őt körülvevő dolgok területével, akár az ő rendjükkel, az őket összekötő hangulattal, vagy az egyéni kialakításokkal kapcsolatosak.

Tudnunk kell, hogy éppen a fogyatékos embereknél a háztartás rendező burka szinte kabáttá válik, amely őt, mint egy második testet körülveszi, és mint ilyen rendkívüli terápiás hatással bír.”- A Camphill házakban, mindezek ismeretében folyik az a tudatos munka, amely megteremti a gyógyító nevelés legfontosabb színterét. Egy gondosan kialakított környezet, egészséges táplálkozás, attraktív berendezés, élő oktatás, érdekes szociális és szabadidő programok, ezek az alapjai a sikeres gyógyító és nevelőmunkának. Lehet, hogy valakinek ellentmondásosnak tűnik, hogy a rend, a tisztaság, a barátságos környezet hatással van arra, hogy egy fogyatékos gyermek hogyan fejlődik. Ez is nézőpont kérdése, hogy hogyan látjuk a dolgokat és mitől várunk eredményeket. Nem egyszerű elfogadni azt, hogy a környezetnek nagy kihatása van a gyerekek állapotára. Pedig az egészséges gyerekek esetében is ez a helyzet, mert mindaz, ami a környezetükből árad feléjük, az beléjük épül és befolyásolja a gyermekek további fejlődését. A gyógyító nevelés ezeket a tényeket használja fel a környezet kialakítása és a házimunka megtervezése során.

Fontos feladat, hogy ezeknek a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mi is az otthon, mert sokuknak nincs is kialakult koncepciója erről a fogalomról és érzésről. Sokan közülük, még a testükben sincsenek otthon, mint pl. az autisták. Mások nagyon nehéz és különleges kapcsolatot alakítanak ki a környezetükkel. Miután ezeknek a gyerekeknek komplex problémáik vannak, az ő számukra a gyógyító környezet az, amely speciális igényeik kielégítésére jött létre. Igazi fejlődést akkor tudnak elérni, ha gyermekkoruk nagy részét ebben a környezetben töltik. A gyermekkor ugyanis az ember életében egy alakító, formáló időszak. A hatékony gyógyító segítség, csak ebben a korban érhető el úgy, hogy az kihasson a felnőtt korra is.

A Camphill intézetekben a gyerekek több egymástól különálló családi házban élnek. Általában  10 sérült gyermek él egy házban 2-3 fős szobákban. Minden házat egy úgynevezett  házszülő-pár irányít, akik saját gyermekeikkel együtt itt élik teljes életüket. Ezekben a házakban a sérült gyerekkel együtt élnek azok a szakemberek is, akik a gyógyító nevelésben részt vesznek, az orvosok, tanárok, terapeuták és nevelők. Ezért használják a Camphillekre a közösség fogalmát, mert minden egyes ház, olyan emberek közössége, akik önként vállalták életük fő feladatául a sérült gyerekek és felnőttek gyógyítását és nevelését. Minden itt élő gyermek és felnőtt  életének ez a ház a legfontosabb területe. Ez az otthona.   A házakban folyó munka a legfontosabb a gyermekek fejlődését szolgáló gyógyító nevelésben, ezért rendkívül nagy jelentősége van a megfelelő  életkörülmények kialakításának. A legfontosabb dolog, hogy olyan életet és környezetet alakítsunk ki a fogyatékos gyerekek számára, ahol szívesen látottnak érzik magukat. Ehhez hozzájárul az otthon berendezése, amely speciális igényeiknek megfelelő, valamint a rendezettség, a tisztaság és az állandóság. Ehhez kapcsolódóan Manfred Schmidt-Brabant egyik 1999-es előadásából idézek egy részletet. Ugyanis ebből az előadásból nagyon fontos információkat kaphatunk, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy megismerjük, melyek azok a munkaterületek, otthoni feladatok, fontos elvek, amelyek a gyógyító nevelésben nagy szerepet kapnak.   - „Az ember élete alapvetően három területen zajlik: munka, jelen esetben az iskolai oktatáson való részvétel, a szabadidő és az alvás. A szabadidőt az ember főleg az otthonában tölti. Erre az otthoni területre, a  szabad játéktérre, amiben az ember visszatalálhat saját magához, olyan időtartam jut, amely mintegy kétszer olyan nagy, mint a  munkaidő. Az otthoni területet, ha közelebbről szemügyre vesszük, sokszínűség jellemzi. Minden, ami az emberléthez tartozik, ide számít és megköveteli a maga kimért helyét. Gondoljunk a táplálkozás, a higiénia, a tisztálkodás testi szükségleteire, és a testi területen másoknak szükséges segítségnyújtásra, mint például a gyermekek esetében.

Másik oldalról ott vannak az ember kulturális szükségletei: minden, ami  őt a szellemi munkával összeköti, legyen az továbbképzés, ismeretbővítés, vagy legyenek azok a művészi elemek. Közöttük helyezkedik el a lelki tevékenységek széles területe, mint  a beszélgetés, a játék, a civilizációs kapcsolatok. Ez az otthoni terület az embernek az a munkaterülete, amelyben felelősséget visel, és ez a felelősség rendszerint a háziasszony, a családanya feladata. Óriási jelentősége van ennek a területnek, mert mennyi emberi anyag és erő invesztálódik bele folyamatosan, és közben mennyire kevéssé vesszük észre ezt a tényt. Milyen kevéssé van tiszta képünk és fogalmunk erről a területről, erről a tevékenységi térről, a háztartásért felelős személy foglalkozásának képéről. Pedig ez az ami jelentősen befolyásolja, hogy hogyan alakulnak az emberi életek, hogyan kerülünk abba a helyzetbe, hogy feladatainkat és dolgainkat emberként felvegyük és megvalósítsuk. Hogy állunk annak az embernek a képével, akinek mindezek megteremtése a feladata? Miért kezeljük egy orvos, egy mérnök felelősségét másként, mint annak a családanyának, háziasszonynak a felelősségét, akinek tevékenysége éppúgy, mint az orvosé, emberi hatásokat vált ki? Hogyan lehetséges az, hogy emberek ezen a nagyon fontos, intim területen tevékenykedhetnek anélkül, hogy behatóbb „előkészítésen vagy iskolázáson” mentek volna keresztül? Ez az a tevékenységi terület, amelyre évszázadokon át többnyire az asszonyok ügyeltek és ők voltak felelősek érte.

Legelőször a barlangokban, majd kunyhókban, vályogviskókban, a középkori városi épületekben és egészen napjaink lakótelepi lakásáig. Ezt a tevékenységet a múlt erői, ösztönök, szokások tartották fenn és táplálták, amelyek az egyes elemeket megfelelő viszonyba rendezték. Ezek az életösztönök alakították a mindennapokat, ahol mindennek meg volt a maga helye, a tápláléktól a tisztálkodáson és renden, a játékon, a társadalmi kapcsolatokon keresztül a belső pihenés területéig. Ezek az erők kitartottak  századunkig. Aztán hirtelen fogyni kezdtek és ez a fogyási  folyamat ma egyre növekvő mértékben folytatódik. A család a XIX. században még egy teljesen átlagos szervezet volt. Majd az ösztönök által hordozott háztartásvezetés összeomlásának kezdetével, amely pl. abban nyilvánult meg, hogy az anyák már nem boldogultak spontán módon a gyermekeikkel, elindult egy párhuzamos fejlődés, amely a XX. század folyamán egyre intenzívebbé vált: a házimunka elgépiesedése. Egyre több tevékenység, amelyet korábban a háziasszony a két kezével végzett, és amitől a tevékenység átszellemiesült, átlelkesült tűnt el teljesen.

A konyhában a készételek vagy a félkész konzervek kerültek előtérbe vagy a takarítási és tisztítási munkákat egyre növekvő mértékben gépek és már nem az emberek végezték. Ha még egy pillantást vetünk a fent leírt előző századi háztartásra, akkor egy olyan szervezetet látunk, amelyet egészen áthat az emberi tevékenység. Ez a tevékenység napjainkban egyre inkább háttérbe szorul és helyette az elektromosság kerül az előtérbe. Ott, ahol korábban a tevékenység által a folyamatok „emberiek” voltak, most finom fémszálakként a gépek, szerkezetek és elektromos vezetékek húzódnak. A technika betörése utáni állapotban már nem tudott fejlődni az az ösztönös tudat, ami addig a házimunkát hordozta. Már nem tudtak bánni vele és azok az elemek melyeket eddig összetartott, most szétestek. Ez nyilvánul meg jelenünk teljesen tönkrement lakás-, élet- és családi körülményeiben. A lelkiekben végbemenő pusztulás már olyan   erőteljessé vált,  amelyeket többé már a mai ember sem bír el és így az előző évszázad emberhez méltó család modell markáns ellenképéhez jutottunk. Az utóbbi 10, 20, 30 évben egyre inkább tudatosult az otthonért felelős személy alkalmassági területének összeomlása. Az összeomlás tulajdonképpeni alapja abban a tényben keresendő, hogy azt a foglalkozást, amely az emberi létezés teljes mivoltát átölelő területre terjed ki, már nem az ösztönökből, hanem csakis a megismerésből lehet létrehozni.

Ebből adódik az a feladat, hogy egy új foglalkozás körvonalait kell felvázolni. Meg kell tanulni tudatosan megismerni, hogy melyik elemeket kell a háztartásban összehozni ahhoz, hogy az otthonokban olyan légkör keletkezhessen, amelyben az emberek saját egyéniségüknek megfelelő emberek lehetnek, amelyekben igazi szabad tér kerül minden családtag számára úgy kialakításra, hogy az  megélhető legyen. Ebben az összefüggésben a fogyatékos gyermekeknek és felnőtteknek különleges jelentőségük van, mivel ők nem olyan leforrázottak, nem olyan robosztusak, nyersek, mint mi, akik a ritmustalan étkezéssel vagy a háztartásban található ellentmondásos elemekkel már meg tudunk birkózni.A fogyatékos ember számára az egyes tényezők meghatározó elemekké válnak, és minél erősebb a fogyatékossága, annál érezhetőbben ki van szolgáltatva. Annál tudatosabban kell bánni az eszközökkel, amelyek számára a környezetből tartást adnak, legyenek azok akár az őt körülvevő dolgok területével, akár az ő rendjükkel, az őket összekötő hangulattal, vagy az egyéni kialakításokkal kapcsolatosak. Tudnunk kell, hogy éppen a fogyatékos embereknél a háztartás rendező burka szinte kabáttá válik, amely őt, mint egy második testet körülveszi, és mint ilyen rendkívüli terápiás hatással bír.”- A Camphill házakban, mindezek ismeretében folyik az a tudatos munka, amely megteremti a gyógyító nevelés legfontosabb színterét. Egy gondosan kialakított környezet, egészséges táplálkozás, attraktív berendezés, élő oktatás, érdekes szociális és szabadidő programok, ezek az alapjai a sikeres gyógyító és nevelőmunkának.

Lehet, hogy valakinek ellentmondásosnak tűnik, hogy a rend, a tisztaság, a barátságos környezet hatással van arra, hogy egy fogyatékos gyermek hogyan fejlődik. Ez is nézőpont kérdése, hogy hogyan látjuk a dolgokat és mitől várunk eredményeket. Nem egyszerű elfogadni azt, hogy a környezetnek nagy kihatása van a gyerekek állapotára. Pedig az egészséges gyerekek esetében is ez a helyzet, mert mindaz, ami a környezetükből árad feléjük, az beléjük épül és befolyásolja a gyermekek további fejlődését. A gyógyító nevelés ezeket a tényeket használja fel a környezet kialakítása és a házimunka megtervezése során. Fontos feladat, hogy ezeknek a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mi is az otthon, mert sokuknak nincs is kialakult koncepciója erről a fogalomról és érzésről. Sokan közülük, még a testükben sincsenek otthon, mint pl. az autisták. Mások nagyon nehéz és különleges kapcsolatot alakítanak ki a környezetükkel. Miután ezeknek a gyerekeknek komplex problémáik vannak, az ő számukra a gyógyító környezet az, amely speciális igényeik kielégítésére jött létre. Igazi fejlődést akkor tudnak elérni, ha gyermekkoruk nagy részét ebben a környezetben töltik. A gyermekkor ugyanis az ember életében egy alakító, formáló időszak. A hatékony gyógyító segítség, csak ebben a korban érhető el úgy, hogy az kihasson a felnőtt korra is.

A NEVELŐ

A Camphill intézetekben a nevelő olyan mintha a hozzá tartozó gyermek anyja vagy apja lenne. Általában egy nevelő 2 – 3 gyereket gondoz. Súlyos vagy halmozottan fogyatékos gyermek esetében csak egy gyermeket gondoz egy nevelő. A nevelő feladata egy nagyon összetett munka, minden olyan tevékenységet ő végez, amely gyerekei ellátásával van kapcsolatban. Ő felel gyermekei biztonságáért, egészségéért. Az ő feladata a kapcsolattartás a szülőkkel, a gyermekeket oktató osztálytanítóval.  Ébresztés, öltöztetés, fürdetés, majd reggelente ő kíséri a gyerekeit az iskolába és ő is hozza haza. Feladatai között szerepel még, az egyéni szabadidő kreatív eltöltése is gyerekeivel. Camphillben  minden házimunkát a nevelők végeznek, szigorúan a gyerekek bevonásával. Ez a fajta közös munka az egyik legfontosabb terápia Camphillben. A gyerekekkel együtt végzik az étkezések előtt a terítést, az étkezések utáni mosogatást, a ház takarítását, és minden olyan tevékenységet, amely a ház működésével van kapcsolatban. Minden gyerek, függetlenül fogyatékossága súlyosságától, ezekbe a munkafolyamatokba be van vonva, természetesen egyéni képességei maximális figyelembevételével.

A nevelő, miután „saját” gyerekeit az iskolában leadta az osztálytanítónak, megkezdi délelőtti munkáját az iskolában. Segít a tanításban, a tanár által kiadott feladatokat végzi a kijelölt gyerekkel, a szünetekben vigyázz a tanulókra, vagy ellátja a nem szobatiszta gyerekeket, uzsonnáztat stb. Délután a megadott egyéni vagy csoportos foglalkozásokon dolgozik. Ez a lerövidített leírás, napi 14 óra munkát jelent a Camphillben élő és dolgozó nevelők számára. Melyek azok a feltételek és ismeretek, amelyekre szüksége van a gyógyító nevelésben résztvevő nevelőnek, hogy ezt a felelősségteljes munkát végezni tudja? Fontos feladat, annak az embernek, aki gyógyító nevelőként dolgozik, hogy kialakuljon az a képessége, hogy a gyerekről adott leírásokban felismerje a külső nyílt és a belső finom jeleket. A belső jelek jelzik a gyermek személyiségét és problémáját, ami lehet érzékelési, szóbeli, emocionális vagy motorikus probléma, s ennek megfigyelése fejlesztheti legjobban a nevelő tapasztalatát. A gyógyító nevelésben nevelőnek azt az embert lehet nevezni, aki a szó legszorosabb  értelmében, annak szenteli magát, hogy egy ilyen sérült gyerek fejlődésében segítsen és nevelővé az az ember válik, aki tudatosan segít  a sérült gyereknek. A megfigyelés és a tapasztalat segíthet kialakítani a nevelőben azt a képességet, hogy meghatározza a sérült gyerek szükségleteit. Amikor felépíti magában a szükségletekről kialakított képet, akkor figyelembe kell vennie a gyerek személyiségét, múltját és problémáit, családi kapcsolatait és környezetét. Ezek a lépések segíthetnek abban, hogy egy próba diagnózist állítson fel, arról, hogy mit is tapasztalt, mit is figyelt meg és mindebből mi érthető meg az ő számára. Melyek azok az információk, amelyek a gyerek fejlődését segítő terápiába beépíthetők. Ez a fajta diagnózis, segíti a gyógyító nevelőt abban, hogy az általa látott problémákra gyógyító válaszokat tudjon adni. Itt nem arról van szó, hogy a nevelőnek kell megtalálnia a problémák megoldását, csupán egy kiinduló pontot kell létrehoznia a válaszok megadásához. A nevelőnek ugyanis mindig azzal a kérdéssel kell élnie és dolgoznia, hogy: „hogyan válaszoljak én, ennek a gyereknek?” – „Én vagyok az, aki segíteni tud?”. Ezek nagyon fontos kérdések, mert a gyakorlatban sűrűn előfordul, hogy egy beteg gyerek problémájának megoldásában egy másik nevelő, aki a problémákat jobban látja, sokkal sikeresebb lehet.

Az önzetlenség, az objektivitás kifejlesztése a gyerek felé, és a hiúság megszüntetése, ezek az alapjai a gyógyító hozzáállásnak. Amennyiben ilyen gyógyító beavatkozást akarunk folytatni, akkor életfontosságú az, hogy kollégák csoportja segítse a nevelőt ebben a munkában. Ennek érdekében rendszeres értekezleteket tartanak minden kezelt gyerekről. Ezeken a megbeszéléseken mindazok az emberek részt vesznek, akik a gyermekkel kapcsolatban állnak. A gyermek házszülői, nevelője, osztálytanítója, orvosai, a terápiáit végző terapeuták. Ezeknek a megbeszéléseknek olyan a formája, hogy lehetőséget teremt a csoport tagjainak, hogy elmondhassák munkájuk alapján szerzett megfigyeléseiket, tapasztalataikat a gyermekkel kapcsolatban. A gyermek szükségleteiről világos képet rajzolhat fel ez a csoportos munka, amelyből aztán a hatékony gyógyító munka megindulhat. Ez a kollegiális kapcsolat a munkában rendkívül fontos, hiszen, ezeknek a gyerekeknek a szükségleteit az orvos, a tanár, a nevelő, a terapeuta egyedül nem tudja megismerni, csak ha együtt dolgoznak, csak akkor tudja mindegyik a maga részét a gyerekről a kialakítandó képhez és a hatékony munkához hozzátenni. Pontosan ez az oka annak, hogy miért nem lehet igazán sikeres az otthon folytatott gyógyító nevelés, ha azt a szülők egyedül akarják praktizálni. Mindig azzal a korlátozással találják magukat szembe, hogy nem képesek objektív képet kialakítani sérült gyermekük szükségleteiről.

A Camphill intézetekben a nevelő olyan mintha a hozzá tartozó gyermek anyja vagy apja lenne. Általában egy nevelő 2 – 3 gyereket gondoz. Súlyos vagy halmozottan fogyatékos gyermek esetében csak egy gyermeket gondoz egy nevelő. A nevelő feladata egy nagyon összetett munka, minden olyan tevékenységet ő végez, amely gyerekei ellátásával van kapcsolatban. Ő felel gyermekei biztonságáért, egészségéért. Az ő feladata a kapcsolattartás a szülőkkel, a gyermekeket oktató osztálytanítóval.  Ébresztés, öltöztetés, fürdetés, majd reggelente ő kíséri a gyerekeit az iskolába és ő is hozza haza. Feladatai között szerepel még, az egyéni szabadidő kreatív eltöltése is gyerekeivel. Camphillben  minden házimunkát a nevelők végeznek, szigorúan a gyerekek bevonásával. Ez a fajta közös munka az egyik legfontosabb terápia Camphillben. A gyerekekkel együtt végzik az étkezések előtt a terítést, az étkezések utáni mosogatást, a ház takarítását, és minden olyan tevékenységet, amely a ház működésével van kapcsolatban. Minden gyerek, függetlenül fogyatékossága súlyosságától, ezekbe a munkafolyamatokba be van vonva, természetesen egyéni képességei maximális figyelembevételével. A nevelő, miután „saját” gyerekeit az iskolában leadta az osztálytanítónak, megkezdi délelőtti munkáját az iskolában. Segít a tanításban, a tanár által kiadott feladatokat végzi a kijelölt gyerekkel, a szünetekben vigyázz a tanulókra, vagy ellátja a nem szobatiszta gyerekeket, uzsonnáztat stb. Délután a megadott egyéni vagy csoportos foglalkozásokon dolgozik. Ez a lerövidített leírás, napi 14 óra munkát jelent a Camphillben élő és dolgozó nevelők számára.

Melyek azok a feltételek és ismeretek, amelyekre szüksége van a gyógyító nevelésben résztvevő nevelőnek, hogy ezt a felelősségteljes munkát végezni tudja? Fontos feladat, annak az embernek, aki gyógyító nevelőként dolgozik, hogy kialakuljon az a képessége, hogy a gyerekről adott leírásokban felismerje a külső nyílt és a belső finom jeleket. A belső jelek jelzik a gyermek személyiségét és problémáját, ami lehet érzékelési, szóbeli, emocionális vagy motorikus probléma, s ennek megfigyelése fejlesztheti legjobban a nevelő tapasztalatát. A gyógyító nevelésben nevelőnek azt az embert lehet nevezni, aki a szó legszorosabb  értelmében, annak szenteli magát, hogy egy ilyen sérült gyerek fejlődésében segítsen és nevelővé az az ember válik, aki tudatosan segít  a sérült gyereknek. A megfigyelés és a tapasztalat segíthet kialakítani a nevelőben azt a képességet, hogy meghatározza a sérült gyerek szükségleteit. Amikor felépíti magában a szükségletekről kialakított képet, akkor figyelembe kell vennie a gyerek személyiségét, múltját és problémáit, családi kapcsolatait és környezetét. Ezek a lépések segíthetnek abban, hogy egy próba diagnózist állítson fel, arról, hogy mit is tapasztalt, mit is figyelt meg és mindebből mi érthető meg az ő számára. Melyek azok az információk, amelyek a gyerek fejlődését segítő terápiába beépíthetők. Ez a fajta diagnózis, segíti a gyógyító nevelőt abban, hogy az általa látott problémákra gyógyító válaszokat tudjon adni. Itt nem arról van szó, hogy a nevelőnek kell megtalálnia a problémák megoldását, csupán egy kiinduló pontot kell létrehoznia a válaszok megadásához. A nevelőnek ugyanis mindig azzal a kérdéssel kell élnie és dolgoznia, hogy: „hogyan válaszoljak én, ennek a gyereknek?” – „Én vagyok az, aki segíteni tud?”. Ezek nagyon fontos kérdések, mert a gyakorlatban sűrűn előfordul, hogy egy beteg gyerek problémájának megoldásában egy másik nevelő, aki a problémákat jobban látja, sokkal sikeresebb lehet. Az önzetlenség, az objektivitás kifejlesztése a gyerek felé, és a hiúság megszüntetése, ezek az alapjai a gyógyító hozzáállásnak.

Amennyiben ilyen gyógyító beavatkozást akarunk folytatni, akkor életfontosságú az, hogy kollégák csoportja segítse a nevelőt ebben a munkában. Ennek érdekében rendszeres értekezleteket tartanak minden kezelt gyerekről. Ezeken a megbeszéléseken mindazok az emberek részt vesznek, akik a gyermekkel kapcsolatban állnak. A gyermek házszülői, nevelője, osztálytanítója, orvosai, a terápiáit végző terapeuták. Ezeknek a megbeszéléseknek olyan a formája, hogy lehetőséget teremt a csoport tagjainak, hogy elmondhassák munkájuk alapján szerzett megfigyeléseiket, tapasztalataikat a gyermekkel kapcsolatban. A gyermek szükségleteiről világos képet rajzolhat fel ez a csoportos munka, amelyből aztán a hatékony gyógyító munka megindulhat. Ez a kollegiális kapcsolat a munkában rendkívül fontos, hiszen, ezeknek a gyerekeknek a szükségleteit az orvos, a tanár, a nevelő, a terapeuta egyedül nem tudja megismerni, csak ha együtt dolgoznak, csak akkor tudja mindegyik a maga részét a gyerekről a kialakítandó képhez és a hatékony munkához hozzátenni. Pontosan ez az oka annak, hogy miért nem lehet igazán sikeres az otthon folytatott gyógyító nevelés, ha azt a szülők egyedül akarják praktizálni. Mindig azzal a korlátozással találják magukat szembe, hogy nem képesek objektív képet kialakítani sérült gyermekük szükségleteiről.

A TANÁR

A gyógyító nevelés kiemelkedő jelentőségű része az oktatás. A történeti áttekintésben, már említettem, hogy Karl König 1950-ben vezette be, az intézetében élő fogyatékos gyerekek számára a Waldorf oktatást. A Magyarországi gyakorlattal ellentétben, ahol az imbecillisek foglalkoztató iskolába járnak, a gyógyító nevelést alkalmazó intézetekben minden gyermek – függetlenül fogyatékossága állapotától – oktatásban vesz részt. A tanárnak kell megtalálnia azokat a lehetőségeket és utakat, amelyeken keresztül a tananyagot a gyerekekkel – függetlenül azok egyéni képességeitől – megismertetheti. A tanár számára ez egy nagy kihívás, mert az ilyen osztályokban mindig vannak gyerekek, akik demotíváltak, akik álomvilágban élnek, és mások, akik hiperaktívak  sőt olyanok is, akiknek motorikus problémáik vannak. A tanárnak minden energiájára és kreatív képzelőerejére szüksége van ahhoz, hogy valamennyi gyereket bevonja a tanulásba és egyaránt mindenki az osztály részének érezze magát. Ebben a munkában nagyon nagy segítséget kap a tanár, a tanításban segítő nevelőktől. Egy osztályban a létszám általában 5 és 10 fő között van. A gyerekek állapotától függően 2-3 nevelő segít a tanárnak.

A TANANYAG

A gyógyító nevelés fegyelmezett és a gyerekek igényeihez igazított gyógyító szituációk megteremtését igényli a tanár részéről. Ez elsősorban azoknál a gyerekeknél érvényes, akiknek komoly problémái vannak, a tudás megszerzésével és rendkívül kis érdeklődést mutatnak a tanulás iránt. Előiskolázási munkákat ugyan lehet folytatni a gyerekkel, de az igazi munka, akkor kezdődik, amikor a gyerek a Waldorf iskola tananyagával megismerkedik.
A speciális igényekkel rendelkező gyerekek ugyanazt a tananyagot tanulják, mint egészségesen fejlődő társaik a Waldorf iskolákban. A Waldorf tananyag azt teszi lehetővé, hogy a gyermek azt fejlessze ki magából, amire képes, ahelyett, hogy megfeleljen a képességeit figyelembe nem vevő tanterv követelményeinek, amely nem képes másra, mint mérni, megjelölni és lefokozni. A Waldorf tananyagot tanuló sérült gyerekeknek számtalan problémával kell szembenézniük miközben a tananyagot magukba építik. A tanulásnál jelentkező problémák itt nem azt okozzák, hogy a gyerekek az alsó osztályokat újra ismétlik, mert a sérült gyerekeket oktató iskolákban a tanulók nem a tananyag elsajátítása alapján haladnak, hanem mindig az életkoruknak megfelelő osztályba kerülnek.

A TANULÁS

A gyerekeknek nem szabad érezniük, hogy fogyatékosok, de mindenképpen érezniük kell azt, hogy a tanulás szükséges, hogy tanulniuk kell. Sérült gyerekeknél az ismeretszerzést nem lehet a hagyományos akadémikus megközelítés szerinti intellektuális folyamatnak tekinteni, amely a tanulást a memória és az intelligencia függvényeként fogja fel. Fogyatékos gyerekeknél ugyanis a tanulási folyamatban az akarat az, amely a lényeges és döntő szerepet játssza. Természetesen számtalan problémával fogunk szembekerülni az írás, az olvasás és a memória terén, de mindig a gyermek akaratát kell megcélozni. A megfigyelések ugyanis azt is mutatják, hogy számos probléma, így bizonyos mozgási rendellenességek is az akarattal vannak összefüggésben.

Vegyünk például egy hiperaktív és egy visszahúzódó gyereket. A tanárnak mindkettővel azt kell megértetnie, hogy tanulni kell, de rendkívül különböző módon. A hiperaktív gyereknél azt kell elérni, hogy szüntesse be a környezettel való állandó foglalkozást és nyugodjon meg. A visszahúzódó gyereknél éppen az ellenkezőjét kell elérni. Az ő figyelmét fel kell hívni a világra, amely körülveszi és elérni azt, hogy azzal összekösse magát.

A tanítást általában mindig ugyanazon a módon nyitják meg – egy verssel, vagy az évszaknak megfelelő énekkel. A kezeket és a lábakat megmozgató ritmikus gyakorlaton keresztül, ritmikus sétán vagy más mozgások által a gyerekeket lefoglalják, ezáltal nyitottá és figyelemre képessé teszik a tanítás megkezdése előtt. A tananyagot ezután mutatja be a tanár az osztálynak. Ennek befejezése után a tanulók személyes munkába kezdenek az elhangzott tananyaggal kapcsolatban. Ebbe a munkába kapcsolódnak be aktívan a nevelők. A tanárnak minden kreativitására szüksége van, hogy összekösse és egy igazi találkozást hozzon össze a gyerek akarata – amelyet a tanítás elején végzett gyakorlatok valamilyen szinten aktiváltak és harmonizáltak – és a tananyag között. Ebben a folyamatban az osztályon van a fő hangsúly. A fő cél az, hogy a különböző gyerekekből álló csoportból egy osztályt hozzanak létre, amelynek a tapasztalata több és más, mint az azt alkotó önálló egyének tapasztalata. Ez egy nagyon fontos út a gyerekek egyéniségének elismerésében, függetlenül speciális problémáiktól. Az oktatás, amely egy imaginatív dolog, s amely segíti megerősíteni a gyermek akaratát, ebben a formában segít legyőzni a tanulási problémákat. Tanulási helyzetet hoz létre, amelyen keresztül a gyermek figyelni tud. A fő oktatáson és a szakórákon kívül nagy jelentősége van a gyakorló óráknak, amelyeken a gyerekek írással, olvasással és matematikával foglalkoznak, képességeiknek megfelelő módon.  Ez a munka nem egyszerűen papír és ceruza kérdése, hanem kifejezetten a gyerekek akarati problémáival és motorikus rendellenességeivel kapcsolatos, éppen ezért az írásnak fontosabb jelentősége van, mint az olvasásnak. Ezért a Camphill Intézetekben minden lehetőséget megragadnak, hogy a gyermek írásképességét kialakítsák, javítsák.

Az oktatási módszerekről a továbbiakban nem írok, mert ez minden egyes gyereknél más. A Waldorf tananyagra alapozott gyógyító nevelés egyébként nem egy gyógyírként alkalmazható módszer, hanem egy eszköz, amely a tanár állandó kreatív részvétele mellett, minden gyereket másként közelít meg. A kreativitás és a művészi megközelítés az alapja a gyógyító nevelőmunkának. Nagy képzelőerő szükséges ahhoz, hogy minden gyerek speciális szükségletét felismerjük és megfelelően közelítsünk hozzá. Ez csak akkor lehetséges, ha a tanár képes magas szintre fejleszteni megfigyelőképességét és nagyfokú rugalmasságot képes kifejleszteni önmagában. Lelkesedésre van szükség, valamint elkötelezettségre a gyermek felé, és mindez természetesen csak akkor működik, ha szeretettel társul.

TERÁPIÁK

A gyermek az osztályban és otthonában közösségi környezetben fejlődik, és ez a környezet adja számára azt a tapasztalatot, hogy milyen is közösségben lenni, milyen közösen tanulni és dolgozni. Ezek az élmények segítik a gyereket a világgal való kapcsolatteremtésben. Ezzel szemben a terápiai szituáció állandó beavatkozást jelent a gyermek életébe, de az ilyen beavatkozásra feltétlenül szükség van, mert a gyerekeknél tapasztalható problémák nem oldódnának meg és korlátoznák a fejlődésüket. A gyógyító nevelésben a terápiák mindig orvosi jelenlét és felügyelet mellett történnek. Az orvos és terapeuta közös felelősséget visel, mivel a terápiát úgy kell tekinteni, mint egy orvosságot, ezért csak azok vállalhatják fel ezt a felelősséget, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek. Reméljük, hogy hazánkban is egyre több lehetőség adódik majd a különböző terápiák elsajátítására és a külföldön tanuló és ott dolgozó terapeuták  hazatérnek Magyarországra.

EURITMIA ÉS A GYÓGY-EURITMIA

Ennek a terápiának a lényege, hogy harmonizálják és egyensúlyba hozzák a gyermek testét. Az euritmián keresztül a gyereknek lehetősége lesz, hogy saját helyzetét meg tudja találni és határozni a térben. A gyógyító euritmiában a terapeuta és az orvos folyamatosan konzultációt folytat a gyerek állapotáról és a terapeuta ennek megfelelően határozza meg azokat a mozgássorokat, amelyek az adott probléma megoldására szükségesek. Ezek lehetnek, akár mozdulatok, akár gesztusok, vagy labdával, bottal végzett gyakorlatok, amelyeket a terapeuta a cél érdekében hasznosnak lát. A gyógyító euritmia a gyermek érzékelésén dolgozik, az érintés, a helyzet-meghatározás, az életérzékelés  a fő irányok.

A mozgás kiemelkedő fontosságú a gyermek fejlődésében és nemcsak a járásban, a tartásban, a beszédben és az artikulálásban, hanem fontos eszköz a szervezet funkcióinak javításában is. A gyógy-euritmia a mozdulatokat szavakkal köti össze és élő zenei kíséretet alkalmaz. Ezáltal harmonizáló hatást hoz létre és a gyerek állapotát ezzel jelentősen javítja.

MŰVÉSZETTERÁPIA

A művészetterápia a gyógyító nevelésben a nem hagyományos pszichoanalitikus diagnosztizáló modellre épül. Itt a fő erőfeszítéseket arra helyezik és egyben ez a művészetterápia kiindulópontja is, hogy megértsék a gyerek problémáját. Ennek alapján a művészetterapeuta feladata az, hogy egy művészeti eszköz használatával a gyereket egy gyógyító és harmonizáló folyamaton vezesse keresztül. A speciális gondozást igénylő gyerekek messze vannak attól, hogy szabadon kifejezzék azt, ami bennük él. Életük mindenféle korlátozások hatása alatt van. Így aztán az a gyerek, aki nyugodt,  visszafogott és bezárkózott, egészen másképpen fogja kifejezni magát, mint a hisztérikus vagy hiperaktív gyerek.

A cél tehát az, hogy olyan gyógyító folyamatot hozzanak létre, amely lépésről lépésre dolgozik a gyerek problémáján. A művészetterápiánál azzal kell foglalkozni, ami a gyerekben van, a belső élményeivel és hagyni kell, hogy a terapeuta segítségével, azok kifejeződhessenek. A terapeutának eközben rendkívül óvatosan kell a maga érzéseit és gondolatait a gyerekre ráerőltetni ill., hatni hagyni.

ZENETERÁPIA

A zene a maga különleges formájában rendkívüli hatással tud lenni az emberre. A mai modern zene, sajnos már csak szórakoztatásra vagy háttérzenének jó, de a valódi zene a maga leegyszerűsített formájában igen erős érzelmi és szellemi válaszokat tud felkelteni a hallgatójában. Elég csak megnézni, hogy egy Bach kantáta és egy Beethoven szimfónia milyen mélyen tudja megragadni az emberi lelket. A hallgatásra szolgáló szervünk ugyanis egy hidat formál a tudatos én és a tudatalatti én között.

A zene alapvető elemei a melódia, a harmónia és a ritmus. Ezek az elemek -  igazán szakértő kezekben – terápiás hatások felkeltésére is alkalmasak. A speciális kezelést igénylő gyerek körül felhangzó zene, a fentiekben ismertetett módon és a terapeuta által összeállított formában a gyerekben belül is rezeg és közben dolgozik rajta. Ez természetes hiszen, ha a zene hatását vesszük az nem egyenlő a zenehallgatással. A zene mindig benne rezeg az emberben és mindannyian tudjuk, hogy a ritmussal pl. izgatottságot lehet létrehozni. A ritmus ugyanis az emberi test szerves része.

Attól függően, hogy az orvos és a terapeuta milyen diagnózist állít fel a gyerekről, attól függően a zeneterápiát különböző zenei elemekből állítják össze. Maga a terápia vagy egy hallgatói élmény lehet a gyerek számára, vagy aktív részvételt is jelenthet – különböző hangszereken való közreműködéssel. Ez utóbbi még különféle mozgásokat is előhív.

A zeneterápia az eddig ismertetett hatásokon túl segít a gyerek vizuális orientációjában és a figyelem koncentrációjában is. Ma a gyerekek, így az itt kezelt gyerekek is, erősen kötődnek a látható világhoz. A zene és a hangok belülről érik őket és a zene hatásán  keresztül pl. ha egy pszichotikus gyerek egy vizuális kép rabságába esik, akkor a zenével őt ebből az állapotból ki lehet szabadítani.

A terápiával a hallgatásban vagy a hallásban az értelmet célozzuk meg és a sérült gyereknek olyan élményt tudunk adni, amelyen keresztül nyugalmat és biztonságot kap. A zeneterápia hatásos lehet, olyan gyerekeknél, akik láthatóan kaotikus és értelmetlen belső világgal rendelkeznek. Ebben az értelemben a zeneterápia táplálékot és harmóniát ad a belső élet számára.

SZÍNES FÉNYTERÁPIA

Az eddig említett három terápiából az euritmiából, a művészet-színterápiából és a zeneterápiából alakult ki. Fő célja a légzés harmonizálása és rendbetétele.
Gyakran találkozunk olyan gyerekekkel, akiknek légzése nincs egyensúlyban, izgatottak, kapkodva, zihálva veszik a levegőt. Képtelenek megtalálni a belső nyugalmat. A színes fényterápiával kezelt sérült gyerekek, túlnyomó többsége a terápiák után el tudja érni a harmonikus állapotot.

EGYÉB TERÁPIÁK

Az előzőekben öt jelentősebb terápiát említettem, de ezeken kívül számos más terápiát is alkalmaznak sikerrel a gyógyító nevelésben a Camphill Intézetekben.  Ezek a lovagló terápia, ritmikus masszázs, illat-aroma masszázs, egyéni beszélgetés, pszichoterápia, játékterápia, drámaterápia, beszédterápia.

Szerző:
Halász Zsuzsanna, házanya, Velemi Camphill Gyermek Családi Otthon