Praktikum egy Camphillben
Útmutatás egy Camphill közösségben praktikumát tervező diák részére
A Camphill közösségek mindig is nyitottak voltak a nemzetközi Waldorf mozgalommal szemben és örömmel vállalták praktikumukra érkező tanulók fogadását, mert ezt igen fontos és a nevelés lényeges elemének tekintik. Amikor egy Camphill közösség egy vendéget fogad, és ez különösen érvényes a praktikumukra érkező Waldorf diákokra, mindig abból indulnak ki, hogy az adott személy pontosan tudja, hogy hova érkezik és hogy a praktikum ideje alatt a célja a Camphill közösségekben végzett munka és a közösségi élet megélése, és nem egy vagy két hét szabadság. Ez nem azért fontos, mert egy Camphill közösségben az adott diák segítségére olyan égető szükség lenne, hanem azért, mert a közös munka és élet a Camphill közösségek alapja és ezt mindenkinek, aki ott él, el kell fogadnia. Nem véletlen, hogy azokkal, akik ezt megértették és ezek szerint éltek és dolgoztak egy Camphill közösségben, általában életre szóló barátságok köttettek.
Ezért minden Waldorf diáknak, így azoknak is akik Magyarországról Camphill közösségekbe utaznak praktikumuk elvégzésére, célszerű, hogy a fogadó ország nyelvét legalább társalgási szinten értsék, azaz lehessen velük beszélni, mert ellenkező esetben ez igen sok kényelmetlenséget okoz, és egyértelműen oda vezet, hogy a vendég diák, a sok félreértés miatt, nem érzi jól magát.
A következőkben annak érdekében, hogy az egyéb félreértéseket és kényelmetlen helyzeteket el lehessen kerülni, összefoglaljuk azokat a szabályokat, melyek betartása nélkül nem lehet elképzelni, hogy a fogadó fél és a praktikumát végző diák elégedett legyen. Ennek az oka továbbá még az is, hogy az utóbbi években a Magyarországi Camphill Egyesület közvetítésével külföldre utazott diákokkal kapcsolatban több panasz is érkezett a fogadó fél részéről. Így többek között kifogásolták, hogy a diák alkoholt iszik a közösség területén, délig alszik és nem lehet rávenni, hogy a többiekkel együtt kelljen, nem vesz részt a közös munkában, stb.
A szabályok:
A következőkben azokat a szabályokat ismertetjük, amelyek egy Camphill közösségbe a praktikumára érkező vendégekre – korra,nemre és hovatartozásra való tekintet nélkül - érvényesek.
Kérjük a tanár kollégákat, hogy tanulóikat készítsék fel ezekre, hogy a kellemetlenségeket és félreértéseket a jövőben el lehessen kerülni.
- Amikor egy Camphill közösségbe érkezik valaki, akkor egy olyan helyre jön, ahol fogyatékos emberekkel él majd életközösségben.
- Ezen a helyen mindenkitől elvárják, hogy a közösség napi ritmusát felvegye és ebben a ritmusban a közösség tagjaival együtt dolgozzon, így pl. reggel a közösséggel együtt keljen fel, majd együtt reggelizzen, ebédeljen és vacsorázzon, a munkahelyekre időben érkezzen, stb.
- A közösség szokásait és szabályait ismerje meg és azokat tartsa is be, így tekintse magára nézve kötelezőnek, hogy egy Camphill közösségben nincs alkohol fogyasztás, nincs Tv nézés, és nincs dohányzás sem.
- A környezete és a természet felé legyen igényes és érzékeny.
- Beszélje a fogadó ország, közösség nyelvét, vagyis lehessen vele beszélgetni.
- Ismerje a Camphill mozgalom lényegét és azt, hogy milyen munka folyik egy Camphill otthonban.
- Ismerje valamennyire a fogyatékosságokat és legyen kész fogyatékos emberekkel való együttműködésre ill. nekik történő segítségnyújtásra.
- Legyen felkészülve arra, hogy egy életközösségben fog élni és annak szabályait magára nézve kötelezőnek fogadja el.
- Az osztálytanítója (vagy esetleg a saját szülő) telefonon mindenkor elérhető legyen, vagyis telefonszámát a diák vigye magával és adja le a házszülőknek.
- Amennyiben a gondos felkészülés ellenére a közös munka és élet nem megy, akkor legyen kész arra, hogy a házszülők kérésére hazautazik, ennek a lehetőségét a kiutazáskor már biztosítani kell.
- Minden kiutazónak teljes körű betegség- és balesetbiztosítással kell rendelkeznie.
Reméljük, hogy ezzel segíthettünk a praktikumok sikeres és hasznos eltöltésben.