Archive fornovember, 2006

Szépen halad a Velem-i otthon építése

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy az építkezés Velemben - bár az eredeti ütemezéshez képest egy kis csúszás van - mégis jól halad. A tervek szerint 2007 márciusában megkezdődhet a beköltözés és ezzel egy időben az engedélyezési folyamat, hogy az első gyerekek fogadására már a nyáron készen álljon minden.

Az épület jelenlegi állapotában 2006 november végén:

Az épület 2006. november 24-én

Megjegyzések

Új írások a letölthető anyagok között

Örömmel tájékoztatunk minden kedves látogatót, hogy a letölthető anyagok listája új anyagokkal bővült.

Az egyik Sergej O.Prpkoffief “Az év körforgása, mint Krisztus lényének átéléséhez vezető beavatási út” című munkájából az “Advent és a négy misztériumi erény” című részlet.

Míg a másik Rudolf Steinernek a Goetheanum című folyóiratban 1924 és 1925-ben megjelent írásainak fordításával bővült. Ezek az írások a Mihály misztériummal foglalkoznak és mint ilyen napjaink aktuális kérdéseivel is kapcsolatban vannak.

Jó olvasást kívánunk mindenkinek.

Megjegyzések