2006 Pünkösd Hétfőjén közel 100 vendég részvételével egy kis ünnepség keretein belül helyeztük el az első magyar Camphill otthon épületének alapkövét. Az ünnepségen vendégeink voltak többek között Frau Hildegard Sturm a Közép-európai Camphill Konferencia képviselője, valamint sok-sok barátunk és támogatónk.
A dokumentumok behelyezése
Az alapkő egy kettős pentagonális dodekaéder, melybe a Fehér Ló Fia Waldorf Iskola ajándékát és a Dinslaken-i Waldorf Iskola diákjainak nyilatkozatát helyeztük be, a Camphill Egyesület tagjainak és az otthon építésének támogatóinak nyilatkozata mellé.
Az alapkő lezárása
A nyilatkozat így hangzott:
Működjön, amit a szellem ereje szeretetben, hasson, amit a szellem fénye jóságban, a szív biztonságából, a lélek szilárdságából hozhat az emberi lénynek a test munkaereje, a lélek mélysége, a szellem világossága számára. Ennek legyen szentelve ez a hely: találjon benne minden ember erővel megáldott, a fénynek szentelt Életet és munkát. A szellemről, aminek itt kell működnie emlékeznek meg szívükben azok, akik e alapkövet itt jelképként alásüllyesztik, hogy megerősítsék az alapot, amelyen éljen, működjön és hasson: a megszabadító bölcsesség, a szellemi erőt adó hatalom, a magát megnyilatkoztató szellemi élet. Ezt valljuk Krisztus nevében, tiszta szándékkal, jó akarattal.
A Magyarországi Camphill Egyesület Tagjai.


Az Alapkő elhelyezése
2006. Pünkösd Hétfőjén